Lánchíd 19 Design Hotel - Budapest

Budapest első Design Hotel darabja a Duna parton, a vár lábánál helyezkedik el egy 618 nm-s telken. A befektetők pályázatot írtak ki a zártsorú beépítésbe egykor beékelődő L alakú istálló lebontásával kapott foghíjtelekre, melyet Benczúr László és Sugár Péter nyert el 2004-ben.

Az alaprajz a belső udvaros, függőfolyosós bérházakra emlékeztet. Egy belső átrium köré szerveződik földszinten a hall, és a kávézó, az első emeleten az étterem, a többi hat szinten pedig a szobák kéttraktusos elrendezésben. Az egyik traktus a Dunára néz, a másik a várra. Az átrium felett üveghidakon keresztül lehet megközelíteni az utóbbi szobáit, melyek éjszakai megvilágításával, és nappali fényével is az átrium felett lévő tetőre reflektálva fényjátékot adnak. A pinceszint felett is megjelenik az üvegfödém, melyen Luxemburgi Zsigmond korabeli romok sejlenek át.

A várfelőli homlokzathoz az étterem teraszához zárt kert kapcsolódik, folytatva a Várdomb alatt húzódó kertek sorát. A hotel homlokzat is a szomszédos eklektikus házak világát idézi. Az ablakok egyenletes raszterben jelennek meg, a szinteket a hangsúlyos párkány tagolja, melyek közé a mai korhoz tartozó árnyékoló üveglamellák feszülnek be. Ehhez hasonló technológiai kialakításra igen kevés példa ismert, így nehezen találtak rá a tervezők a kihívásokat vállaló Hidromatic Kft-re. A lamellákat fedő minta megtervezésére pedig a Szövetség 39 tervezőcsoportot kérték fel. A minta kétrétegű, az egyik a Duna hullámait ábrázoló felnagyított, absztrahált fotó, aminek pixel rasztereiben a Duna vizéhez, és a Budai hegyekhez kapcsolódó élővilág jelenik meg, míg a másik oldalon az emberi ujjlenyomat „hullámzik”, és nem csak képletesen! Minden lamellát egy külön motor mozgat a Duna áramlásához igazított sebességben az időjárás fény és szél változásaira. A vendégek is külön mozgathatják a szobáik előtt lévő árnyékolókat, és belül függöny biztosítja a zavartalan éjszakákat.

Az anyagot gyűjtötte: Hertel Anna

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Díj:

Adatok: