ÁJTI iskola és zeneiskola - Szigetszentmiklós

Az új általános iskola és a zeneiskola előtt két évvel épült az óvoda és a sportcsarnok, a kapcsolódó funkcióknak ezekhez az épületekhez kellett alkalmazkodnia. Ez teljes mértékben sikerült, ami nem meglepő, hiszen az előző két épületet is a HAP építészei jegyzik, így stílusában a két új ház tökéletesen egészíti ki ezeket. Az egész együttes letisztult, áttekinthető, sallangmentes, ahogy azt Winkler Barnabás – saját állítása szerint – első munkahelyén, az Ipartervben tanulta mestereitől.

  • vezető tervezők: Winkler Barnabás - HAP Tervezőiroda Kft.
    építész munkatársak: Vörös Gábor, Kiss Csaba, Mészáros Béla
  • a tervezés/építés éve: 2009/2013-2014
  • fotó: © Batár Zsolt

Az épületre 2009-ben írt ki tervpályázatot Szigetszentmiklós város önkormányzata. Első helyezettet nem hirdettek ki, végül a – megosztott – negyedik helyezett, a HAP iroda tervét választották ki megvalósításra, ám ehhez komolyan át kellett tervezni az épületet, de úgy, hogy az alapvető koncepció ne sérüljön: „magas, világos aulájával az együttes súlyponti eleme. Két nagyvonalú, egymásra merőleges közlekedő folyosóra szerveződik az egész komplex rendszer, amit a bejárati tengelyre felfűzött épületszárnyak közötti belső féludvarok tagolnak és bontanak kisebb, jól használható egységekre. A „jól használható” jelző az együttes minden terére és működési egységére igaz: az osztálytermekre, a közlekedőkre, kis- és nagytermekre egyaránt, beleértve a zeneiskolát is”.1

Az iskola és a sportcsarnok a város felé monolit tömbként mutatják magukat, ezzel mintegy védve a hátsó részen elhelyezkedő óvoda épületét. A bejárat által meghatározott hossztengelyre keresztirányban lettek felfűzve az általános- és zeneiskola termei. Az óvoda felé található az ebédlő, mindezek között pedig az aula, mely geometriai és közösségi értelemben is az épület középpontja. Teljes felületű üvegtetejének köszönhetően fényárban úsznak a belső terek, így adva megnyugtató színteret az épület használóinak. Majd amikor kicsöngetnek, „a közlekedők, az udvarok megtelnek zsibongó gyerekekkel, és az épület szerényen a háttérbe húzódik. Ahogy kell.”2          

1; 2 Masznyik Csaba, Építészfórum, 2015. március 27.

Összeállította: Léstyán Bence

Publikációk:

internetes:

nyomtatott sajtó:

Adatok:

  • megbízó: Szigetszentmiklós Város Polgármesteri Hivatala
  • alapterület: 14000 m²