PPKE Információs-Technológia Kar épülete - Budapest

2004 decemberében adták át a PPKE Információs-Technológia Kar épületének második etapját. A kifejezetten zárt tömb erős, önmagában álló építészeti kijelentés, Balázs Mihály építészetére oly jellemzően visszafogott eszközökkel, de radikális, tiszta értékszemlélettel megfogalmazott alkotás.

  • építész vezető tervező: Balázs Mihály
    építész tervezők: Tarnóczky Tamás, Somogyi Soma Katalin
    építész munkatársak: Tatár Balázs, Török Dávid
    belsőépítész: Frank György
  • a tervezés/építés éve: 2002/2002-2004

Balázs Mihályt is foglalkoztatta a helyszínen tapasztalható, igen szélsőséges minőség. Épülete ennek megfelelően egyszerre tart távolságot a szomszédságtól, mégsem érzéketlen a városrész építészete iránt. Egyfelől jellemző, hogy az egyetem önmaga belső világa felé fordul; nem törekszik párbeszédre, azonosulásra. A négy, egymás mögött párhuzamosan sorjázó traktus és az őket elválasztó belső udvarok a sávházak irányának éppen ellenforduló ritmust hoznak be a térbe.

A védelmi pozíció az adott helyzetben teljesen érthető: a zártság következik nemcsak a közegből, de magából a funkcióból is: az épület a magyar információs-technológia egyik fellegvára, ahol jellemző módon számítógépes laborokban folyik az oktatás. A zajtól, közvetlen napfénytől való védettség, a belső udvarokra való tájolás itt tehát nem kényszer szülte megoldás, hanem a monitorokhoz kötött munka feltétele.

A belső térképzés számos új értéket tartogat. Ami az utcáról nézve könnyen áttekinthető, egyszerű sémának sejthető, az benn járva felfedezésre váró helyzet. A téglafal kis nyílásai mögé sejtett sötét szobák helyett pedig a bejáraton túl napfényben úszó hatalmas aula fogad. A térszerkesztés logikája tiszta: ami az alsó két szinten nagy belmagasságú, összefüggő tér, az a felsőbb szinteken folyosókra tagolt, a külvilággal, utcával vagy belső kerttel érintkező traktus – a térélmény kialakításának alapvető, igen rafinált eszköze, hogy az emeleti folyosók belső fala is részben üveges, ezáltal az ember a négy folyosón keresztülláthat, a ház tulajdonképpen transzparens.

A folyosók üvegfala vagy a belső kelet-nyugat irányú udvarra való tájolás nemcsak esztétikai élmény azonban. Az a lehetőség, hogy a számítógépes laborokban folyó munka a folyosóról esetleges módon is megfigyelhető, tulajdonképpen vagyonvédelmi szerepet is betölt. A tájolás következménye pedig, hogy az épület csak részben klimatizált. Az árnyékos oldalon a nyári hűtés elhagyható.

(Somogyi Krisztina írása alapján)

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Adatok:

  • megbízó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal Érsekség
  • alapterület: 9500 m2