Tatár Balázs

Szent Család Római Katolikus Közösségi Ház - Hernád

Szent Család Római Katolikus Közösségi Ház - Hernád

A kis közösségi épület beépítésében, alaprajzi elrendezésében, tömeg- és homlokzati formálásában az alföldi parasztház hagyományaihoz kötődik, tető hajlásszögének kicsit meredekebbre vételével szinte észrevétlenül középületté válik. tervező: Balázs Mihály, Tatár Balázs tervezés/építés éve: 2008/ 2009- 2010 fotó: © Bujnovszky Tamás A…

PPKE Információs-Technológia Kar épülete - Budapest

PPKE Információs-Technológia Kar épülete - Budapest

2004 decemberében adták át a PPKE Információs-Technológia Kar épületének második etapját. A kifejezetten zárt tömb erős, önmagában álló építészeti kijelentés, Balázs Mihály építészetére oly jellemzően visszafogott eszközökkel, de radikális, tiszta értékszemlélettel megfogalmazott alkotás. építész vezető tervező: Balázs Mihály építész tervezők: Tarnóczky…

Isteni Irgalmasság temploma - Győr-Kismegyer

Isteni Irgalmasság temploma - Győr-Kismegyer

Kismegyer, Győr elővárosa 2004-ben hirdetett meghívásos tervpályázatot, ezt Gunther Zsolt és Csillag Katalin pályaműve nyerte, azonban a nehézkes megvalósíthatóság miatt Bartók Ferenc atya javaslatára Balázs Mihály és Somogyi-Soma Katalin terve épület meg (egyelőre nem teljesen). építész: Balázs Mihály, Somogyi-Soma Katalin…

Bóbita Óvoda - Törökbálint

Bóbita Óvoda - Törökbálint

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata 2005-ben hirdetett országos, nyilvános és titkos építészeti tervezési versenypályázatot a községben lévő óvodai férőhelyek fejlesztésére. A 65 pályamű közül kiválasztott terv természetes anyaghasználatának, energiatakarékos megoldásainak köszönhetően nyerte el az elbíráló bizottság tetszését. A terv európai uniós támogatásból…

San Marco utcai diákotthon - Budapest

San Marco utcai diákotthon - Budapest

A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal 2003-ban írt ki országos, nyilvános, titkos tervpályázatot egy új gyógypedagógiai intézmény tervezésére. Az új intézmény létesítését az óbudai San Marco utcában képzelték egy meglévő épület felújítása és bővítéseként. Itt kellett elhelyezni egy közös épületegyüttesben az…