Porta Pacis - Tihanyi Apátság Turisztikai Fogadóépület

Tihany a Balaton-part egyik leglátogatottabb települése, vonzereje fekvéséből, természeti adottságaiból, illetve az itt található bencés apátság történelmi és kulturális értékéből fakad. A Tihanyi Apátságot évente több mint százezer turista keresi fel, így szükségessé vált egy olyan fogadóépület létrehozása, ahol a kor igényeinek megfelelő a jegyvásárlás és az információszolgáltatás. A Porta Pacis jelentése: "A béke kapuja".

Az épület egy korábban épített, már nem használt kripta helyére került. Erre szépen reagál a tervezett épület, mivel közel 70 %-a a föld alá süllyesztett, csupán a bejárati felépítmény sötétantracit tömbje, és a moziterem felülvilágítói láthatóak a terepszinten.

A kisléptékű fogadótér egyszerű tömegformálása szépen illeszkedik a lejtős terepbe. A bejárati üvegajtó az egész épület egyetlen nagy megnyitása, a bejárat helyét hangsúlyozza, ugyanakkor szervesen kapcsolja össze a belső teret a kinti világgal, a fogadóépületet az apátsággal.

Az épületben helyet kapott egy jegyvásárlásra, találkozásra alkalmas előcsarnok, a szükséges kiegészítő funkciókkal, valamint egy vetítőterem, ami konferenciateremként is használható. A kinti és benti világ kapcsolata megkérdőjelezhető, hiszen egy átlagos látogatónak pusztán a jegyvásárlásért is, le-majd fel kell lépcsőznie. Ez a viszony talán a volt kriptára utal, esetleg a profán és szakrális, a földi és égi terek jobb elkülönülését szolgálja.

Az épület tervezésekor hangsúlyt fektettek a megfelelő anyaghasználatra, ám a kivitelezés nem minden esetben felel meg az elvárásoknak. A bejárati tömb sötét beton burkolata a tihanyi bazaltsziklákat idézheti az idelátogatókban, ugyanakkor kiemeli az apátságot. Összességében a Porta Pacis a bencések és a zarándokok kommunikációjának fontos helyszínévé vált. Az épület biztosítja a fogadás méltó hátterét, egy helyet, ahol a bencések megszólíthatják az ideérkezőket és „elmondhatják, hogy milyennek látják Tihanyt, és mit jelent nekik.” (tihany.osb.hu)

az anyagot összeállította: Verasztó Ágnes

Publikációk: internetes:

nyomtatott:

Adatok: