Farkasréti Mindenszentek Plébániatemplom - Budapest

A Farkasréti a szocializmus időszaka alatt épített templom, Magyarországon 30 év után az első. Az épület a Felső-Krisztinavárosi egyházközösség számára-, és közreműködésével épült. A tervező is a gyülekezet tagja volt, a tervezést ingyen vállalta, és a kivitelezés folyamatában is szerepet vállalt.

  • építész tervező: Szabó István
  • a tervezés/építés éve: 1974/1975-1977
  • fotó: © Kovács Dániel, © Sámson Kinga, © Vukoszávlyev Zorán

Szabó István nyugdíjas korától kezdve tervezett templomokat, ez a sorban az első és az egyik legismertebb munkája. Életművének sokszínűsége megjelenik ebben a munkájában; beltéri plasztikákat és az üvegablakokat is ő készítette.

A 30-as évektől kezdve a híveknek szüksége volt egy templomra. A háború során a közösség által használt Keresztes Szent János kápolna súlyosan megsérült. Átmenetileg a mai templom helyén lévő egykori vendéglátó funkciójú épületben tartották a miséket. 1974-ben megtörtént az engedélyeztetés, ez azonban csak az épület bővítéseként, felújításaként volt lehetséges, emiatt a templom alaprajza a korábbi épületét követi. Az építés közben biztosítani kellett a folyamatos működést.

Anyagi forrást csak az adományok és a kölcsön jelentett. A kivitelezésben a hívek és piarista diákok vettek részt. Az építkezés szűkös anyagi keretei meghatározták a templom jellegét. A tervező a lehető legolcsóbb alapanyagot választotta: körülbelül 16000 darab BH-60 beton béléstestet használtak fel a falak elkészítéséhez, ezeket vasbetonnal töltötték ki. A födémgerendázat helyszíni vasbetonból, kitöltése válaszfaltéglából készült, a padlóra és a feljáróra téglaburkolat került. A teret közel 180 m2 felületű színes üvegablak világítja meg. A templom 22 hónap alatt épült fel.

Az alagsorban található urnatemető és irodák találhatók, felette a szakrális tér. Az épület alaprajzát két egymás mellé fektetett téglalap adja, melyek összenyithatók. Tömegével a városrész meghatározó elemévé válik.

A templomot 2011-ben műemlékké nyilvánították.

Szabó István 1978-ban Ybl Miklós-díjat kapott „négy évtizedes színvonalas építészeti tevékenységéért, a Farkasréti templom tervezésének elismeréseképpen”.

Összeállította: Sámson Kinga

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Adatok:

  • megbízó: Felső-Krisztinavárosi hívek
  • alapterület: ~400 m2
Cimkék: