Evangélikus templom - Balatonboglár

A balatonboglári evangélikus templom a település határán, a boglári domb oldalába simulva, a természetvédelmi terület peremén helyezkedik el. A templom építését meghívásos pályázat előzte meg; a győztes pályamű fontos erénye volt a természeti környezetbe való illeszkedés, mely a részben domboldalba nyomott templomtérrel valósult meg, amelynek egy darabig csak felső ablaksávja látszik ki, majd szép fokozatosan az egész templomtömeg, valamint ennek tojásdad alakját hangsúlyozó, kör alaprajzú harangtorony is előbukkan.

  • vezető tervező: Nagy Tamás
  • a tervezés/építés éve: 1994/1995-1999
  • fotó: © Nagy Tamás

A templomteret két oldalról a gyülekezeti terem (mely egybenyitható a templomtérrel) és a lelkészi hivatal veszi körül, az egészet pedig a cinterem illetve körben az ehhez kapcsolódó templomfal fogja össze.

Az épület megjelenésében is a naturális elemek dominálnak, mint a terméskő falazat vagy a fa. A faanyag a templombelsőben is meghatározó elem, mely megjelenik mind a kettős kupola ácsszerkezetében, mind a tölgyfaberendezésben. A kupola kettős faszerkezetére kívülről rézlemez fedés kerül.

A templombelső karakterét meghatározza az oldalfalak tetején panorámaképszerűen körbefutó magas ablaksáv, mely a tervezési szándék szerint a környező erdős rész fáinak lombkoronáját engedi láttatni. Így válik a szakrális tér szerves részévé a természet, a hívők az Isten által alkotott természet ölére kerülnek.

összeállította: Pallay Nóra

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Adatok:

  • Megrendelő/építtető: Balatonboglár – Hács – Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség
Cimkék: