Az Erzsébet szálló épületegyüttese - Paks

Paks belvárosának legjelentősebb klasszicista emléke az 1840-es évek elején épült egykori Erzsébet szálló; a sokáig mostoha sorsú épületbe a 2010-ben elkészült felújítás és bővítés után visszatért az élet: benne most szálloda, wellness, kávézó és konferenciaterem működik.

A ház a II. világháborút követő államosításig vendégfogadóként, a város közösségi életének helyet adó házként működött. Az ezredfordulóra az állagmegóvó javítások ellenére az épület erősen lepusztult, a legutoljára itt működő, komoly anyaggal rendelkező Paksi Modern Képtár lehangoló körülmények között tengődött. A házat 2006-ban a Paksi Atomerőmű vásárolta meg, akik meghívásos tervpályázatot írtak ki hét építésziroda számára. A beérkezett tanulmánytervek ismeretében három építészirodát bíztak meg az egyes, jól elkülöníthető feladatok kidolgozásával, a generáltervezés feladatát a Fejérdy és Bartók építésziroda végezte.

A szálloda épülete eredetileg nem magában állt, szinte zártsorú beépítés folytatódott a Deák Ferenc utca irányában, az északi telekhatár mentén lévő jelenlegi utca pedig nem is létezett. A tervezett együttes három karakteres térrészt jelöl ki: a főhomlokzat előtti városi tér díszburkolatot kap; az épület túloldalán a közpark részeként, de attól finoman elválasztva jön létre az udvar félintim tere; a házak által közrezárt, rejtett belső rész pedig a kert.

A klasszicista épület természetesen fogadja be a reprezentatív tereket kívánó funkciókat - szem előtt tartva a meglévő adottságokat, helyenként pedig visszaállítva az eredeti térstruktúrát. A földszint főtérre néző boltozatos termei a publikus vendéglátás terei. Az emeleten konferenciaterem, szekciótermek és kiemelt igényszintű lakóegységek találhatóak. Az új épületben az emeletekre 18 szobaegység került. A szállodai előcsarnokon áthaladva jutunk el a wellness terekhez: a testkultúra, a fürdőzés világának jelentős hagyományai és ennek megfelelő építészeti terei vannak (római- és török kori fürdők), ez a szándék hozta létre a tömbszerű, monolitikus formálást, a mintegy kőből kivájt tereket.

Az új épület két eltérő magasságú szárnyból áll. Az északi szállodaszárny tömegformálásában a bontatlan, egyszerű forma a klasszicista épület nyugodt súlyosságához közelít. A külsőt illetően a meglévő házak az eredeti anyaghasználatnak megfelelően lettek felújítva. Az új hotelépület a formálásból eredően ettől eltérő, de gesztusaiban a meglévő házak viselkedésmódjára reagáló. (Fejérdy Péter írása alapján)

összeállította: Marosi Bálint

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

díj:

  • Pro Architectura díjat kaptak az épület tervezéséért 2011-ben: Bartók István, Benárd Aurél, Bojti Anna, Fejérdy Péter, Natta Anikó, Tatár Balázs

adatok: