Az ING volt székháza, Paulay Ede utca - Budapest

A Paulay Ede utcai irodaház (az Andrássy úti átalakítás után) Erick van Egeraat első önálló magyarországi épülete, erre a munkára alapította meg budapesti irodáját.

Erick van Egeraat holland építész Európa szerte már több épületet is tervezett az ING bank számára, így őt kérték fel magyarországi székházuk megtervezésére is. Először egy Andrássy úton található, már régóta leromlott állapotban lévő, 1889-as építésű neoreneszánsz műemléki épület felújításával és átalakításával bízták meg. A műemléki hatóságok az épület homlokzatainak megtartására kötelezték a tervezőt, de az épület belsejét alakíthatták. A bank hamar kinőtte új székházát, s az épület mellett lévő foghíjtelket megvásárolva a bank a bővítés mellett döntött; ennek megtervezésre természetesen szintén Erick van Egeraatot és - több magyar építészt is tagjaként tudó - csapatát bízták meg.

A székház Paulay utcai bővítése az Andrássy úti épülettel összenyíló, egyszerű és tiszta formálású és tömegalakítású épület. A környező historizáló épületekhez csupán párkánymagasságával igazodik, homlokzatának kialakítása azokétól teljesen eltérő. A kétrétegű üveg klímahomlokzat nem csupán anyaga és hierarchikus elemeket mellőző formálása miatt tűnik ki környezetéből, hanem kifelé dőlő homlokzati síkja meg is bontja a zárt utcavonalat. A - Magyarországon elsőként itt megvalósult - klímahomlokzat nem csak energetikailag kedvező, de a két üvegréteg a homlokzat megjelenésére is hatással van mélységi viszonyainak befolyásolásával. A homlokzat vízszintes irányú tagolásában megjelenik a századfordulós bérház - a földszinttől kezdve egyre alacsonyabb belmagasságú - szintjeinek ritmusa, amit egy játékosan váltakozó függőleges tagolás egészít ki. Műemléki okokból a két épület csatlakozásánál az üveg-homlokzatba gravírozva folytatódik az Andrássy úti épület ablakritmusa. A transzparens homlokzat nappal és éjjel is más-más arculatot kölcsönöz az épületnek. Az üvegfelületek a környező épületek homlokzatait visszatükrözve tompítják a bővítés és az azt körülvevő épületek közötti kontrasztot, míg éjjel a belső terek fénye teljesen felfedik az épület belsejét.

Az Andrássy úti Paulay Ede utcai épülettel bővített székház is hamarosan kicsinek bizonyult, így az ING bank egy új székház megtervezésével bízta meg Erick van Egeraat csapatát, ami nem sokkal később a Dózsa György úton meg is épült. Az Andrássy és Paulay úti épület szintjei egyenként is kiadhatóak, így az épület ma bérirodaházként működik.

az anyagot összeállította: Telek Andrea

Publikációk:

Adatok