Volt pálos-karmelita kolostor - Sopronbánfalva

Az egykori kolostor 2004-ben került magánkézbe - a kőfalak védelmében, a puritán, mégis barátságos és meghitt környezetben elvonulási, oktatási és meditációs központtá alakították a helyet: az egykori szerzetesi cellákból 23 fürdőszobával berendezett vendégszobát hoztak létre. Az együttes része továbbá egy különleges étterem, két meditációs helyiség, kerengők, egy előadó- és konferenciaterem, egy alkotó- és egy kiállító terem, egy könyvtár és további közösségi terek.

A pálos szerzetesek számára Sopron városa 1482-ben kolostort alapított az erdőszéli hegyoldalon. Az épületek nagy része 1532-ben elpusztult, azonban a 17. század első felében újjáépült. 1782-től, mikor II. József feloszlatta a pálos rendet, tisztviselői lakásoknak, majd helyőrségi kórháznak használták. 1891-től a karmelita apácák kolostora lett. A rend 1950-es feloszlatása után az épület idősek otthonaként működött, majd az 1970-es évek közepétől üresen, elhagyatottan állt. A rendszerváltás után visszakerült a karmeliták tulajdonába, tőlük vásárolta meg 2004-ben Kovács Gábor, a KOGART alapítója. A régészeti feltárás, tervezés és a működtetési koncepció kialakítása után – részben pályázati forrásból – kevesebb, mint másfél év alatt lezajlott a teljes felújítás a 2 hektáros területen.

A terveket két Ybl díjas építész, Magyari Éva és Pazár Béla készítette. A felújítás az alaprajzi elrendezés minimális módosításával, korhű anyaghasználattal történt. Az épületet akadálymentesítették, liftet építettek be és mozgássérült szobát is kialakítottak. Az egykori kútház és a gazdasági épület újjáépült, itt nyáron terasszal bővíthető kisvendéglő kapott helyet. A kolostorhoz tartozó templom fontos búcsújáró hely volt (s zarándoklat helyszíne ma is) az itt őrzött Fekete Mária kép miatt.

A rekonstrukció során számos figyelemre méltó régészeti „lelet” került elő, mint például egy középkori ablak maradványai, néhány fantasztikus ajtókeret, a kolostor melletti templom hatalmas gótikus ablakai, vagy az egykori szerzetesi étkező, a refektórium csodálatos freskói és stukkói. A korábbi noviciátusban pedig restaurálták az eredeti fagerendás mennyezetet.

az anyagot gyűjtötte: Hatvani Bernadett

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Díj: