Novotel Budapest Danube

Az épület a Fő utca és a Bem rakpart közé feszül be L alakú tömegével. Visszafogott megjelenése az idegenforgalomra jellemző reprezentációs igény visszaszorítása és a műemlékhez illő tiszteletteljes bánásmód  eredménye. Turányi Gábor a tervezés során az eredeti épület (Molnár Péter tervezte EGI székház, 1966) felvetéseinek letisztázásából indult ki.

„Molnár Péter, sok nevezetes épület alkotója, filozofikus alkat volt. Szent hivatásának tekintette az építészetet. Azt vallotta, hogy a szellem és az anyag egyformán fontos összetevői az építészetnek. Éppen ezért erősen vonzódott a konstrukcióhoz és a részletképzéshez. Munkáiban a korszerűség és a hagyomány természetes módon ötvöződik. Életműve azt mutatja, hogy folyton kísérletezett. Kihasználta, sőt feszegette a műszaki határokat.

A tervezők ezt a hozzáállást vették fel. Megkísérelték megtervezni azt, amit Molnár tervezett volna 2005-ben, így az épület méretéhez és arányrendszeréhez nem nyúltak hozzá.

A feladat az épület rossz építési minősége, gyenge állapota miatt volt igazán nehéz. A vasbeton tartószerkezetet mindenhol meg kellet erősíteni, a téglaburkolat sok helyen mállott, a korábbi fa szerkezetű ablakokat rossz minőségű műanyagra cserélték az évek során – a legalapvetőbb épületfizikai követelményeknek sem felelt meg a néhai székház.

Az L alakú tömeg egy hosszabb tömbre és egy, a beépítést lezáró nyújtottabb arányú toronyra bomlik . A Duna-parti panorámába is beilleszkedik, s a Fő utca kisebb léptékű képébe is belesimul a finomabban tagolt nyugati homlokzatával. Ez utóbbi sűrű földszinti pillérosztását meghagyták, mögé az irodák kerültek.

A homlokzat volt az egyik leghangsúlyosabb tervezési feladat. Itt is az eredeti koncepció megtartását tűzték ki célul, a téglaparapet pontos magasságát, a párkány színét és karakterét megőrizték. Az új homlokzat teljes egészében szerelt szerkezet, az ablakok korszerű alumínium nyílászárók, s a megtartott sávablakok elé akusztikai előtét-üvegezést is elhelyeztek – ezzel nagymértékben emelkedett a szobák komfortszintje.

A korábbi és az újonnan bekerülő funkció összeegyeztetése is nehézségekbe ütközött. A sűrű pillérosztás különösen a földszinten, az étterem, bár, kávézó és társalgó nagyobb egységet kívánó tereinek kialakításában okozott gondot. Azonban a lépcsőzetes téralakítással és belsőépítészeti eszközökkel feloldották a nagy kontrasztot. A lépcsőzés és a bútorok változása finoman megkülönbözteti a funkcionálisan eltérő részeket, és a térben álló pillérek fekete üvegburkolata pedig visszaszorítja azok tagoló hatását.

„Az újjászületett épület megvalósítása összehangolt megbízói-, bonyolítói-, hatósági-, kivitelezői- és tervezői összefogással történt.”

Az anyagot gyűjtötte: Medvey Boldizsár

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Adatok: