Művésztelep - Szentendre

A több mint 40 éve itt található művésztelep a szentendrei városmag északi részén Török Ferenc Kossuth-díjas építész tervei alapján épült 1963-ban, felújítása és bővítése 2008 évben kezdődött. A teljes körű renoválás kiterjedt az egész telek minden egyes elemére, javítani kellett a higiéniás körülményeken és az egyszerű szolgáltatások is bővítésre vártak, az eredeti művésztelep nyugalmának és építészeti karakterének megőrzésével.

Ennek megfelelően az elhelyezett új épületrészek a már meglévő struktúrába illeszkednek és a telep természeti értékeit is háborítatlanul hagyják. Egyedül a gondnoki lakás és a galéria épületét bontották el; ezek áthelyezésével azonban racionalizálóott a telepen belüli közlekedés is. Félig földbe süllyesztve zöldtetővel készült el egy fedett nyitott szín, amely telepi rendezvényeknek biztosít helyszín. Az új műtermek a meglevők apró eltérésekkel megvalósuló variációi, hogy a későbbiekben ezek alapján kerülhessen sor a régiek felújítására.

A galéria új épülete az utcafrontra került a külső megközelíthetőség miatt – a tömegének ritmikus tagolódása követi az utca e szakaszának fésűs beépítési struktúráját. Az épületszárnyakat összekötő üvegezett folyosókról a telep ősparkja is feltárul. A felújítás során készült új elemek szervesen kapcsolódnak a meglévő elemekhez és továbbra is érvényben hagyják a művésztelepre jellemző rejtőzködő magatartást, az utcafronti megjelenésük ugyanakkor reprezentativitást is jelent. A kerítésfalon sorakozó névsor azokról emlékszik meg, akiknek a telep hírnevét köszönheti.

összeállította: Fekete Attila és Deli Brigitta

Publikációk:

Internetes:

Nyomtatott:

Adatok:

  • megrendelő/építtető: Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány és Szentendre Város Önkormányzata
  • az épület a tervező honlapján: Művésztelep, Szentendre