A ferencvárosi Liliom - Tűzoltó utcai kereszteződésben található a hajdani lovarda épülete, mely 1845-46-ban épült a Mária Terézia laktanya részeként. 2010-ig bezáróan elhanyagoltan és üresen állt helyén (korábbi tulajdonosa, a BÁV kiköltözése után, aki a csarnokot bútorraktárként hasznosította), mikor az…
Vörösmarty No.1 Irodaház - Budapest
A holland gyökerű multinacionális ING Real Estate magyarországi ingatlanfejlesztési vállalata által létrehozott, vegyes funkciójú épület a Belváros egyik legfrekventáltabb – s persze legértékesebb – telkén áll, az egykori, Tallós Elemér és Hübner Tibor tervei alapján 1971-ben épült ORI székház helyén.…
Fehérvári úti vásárcsarnok - Budapest
A Fehérvári úti piac bővítését 1998-ban határozták el. A beruházást az indokolta, hogy az 1977-ben átadott Halmos György által tervezett épületet a piac kinőtte, a kereskedelem átterjedt a környező járdákra is. felelős tervező: Kertész András Tibor - Kertész Építész Stúdió…
Oremus Borászat - Tolcsva
Tolcsván, műemléki környezetben (Kurucz-kastély, Stépán kúria) épült meg 2001-ben a Tokaji Oremus Kft. borászata. A spanyol tulajdonos, az Alvarez család nem a zöldmezős beruházást választotta, a régi és új épületek harmonikus egységére tartottak igényt. tervező: Sugár Péter DLA, Selényi György - Radius B+S…
Fény utcai piac - Budapest
A régi Fény utcai piac több, mint ötven évig működött. Bár a Tisztiorvosi Szolgálat nem találta megfelelőnek, nagy népszerűségének köszönhetően a nagy múltú épület mégis megmenekült a bezárástól. A II. kerületi önkormányzat 1995-ben hagyta jóvá a Retek utca-Fény utca-Lövőház utca…
ALDI, Újbuda - Budapest
A jelenkor Budapestjének, illetve a Budapesthez hasonló hajdani iparvárosoknak megkerülhetetlen kérdése a kiüresedett rozsdaterületek, elhagyott ipari- és gyárépületek felhasználhatósága. Ilyen kérdéses területnek minősült a 11. kerületben a Sopron út és a Hengermalom utca határán álló egykori hajtómű- és festőberendezés-gyár (HAFE)…
Párisi Nagy Áruház - Budapest
Az első magyar áruház 1911. március 3-án nyitotta meg kapuit a nagyérdemű számára az Andrássy út 39 szám alatt, az egykori Terézvárosi Kaszinó helyén, amiből a Paulay Ede utca felé eső szárny maradt meg a Lotz teremmel. Az építész Sziklai…
Szent Ilona Borászat és Kreinbacher Pezsgőpincészet - Somlóvásárhely
“Somló, a szunnyadó királynő, akit fel kell ébreszteni álmából, ruháját néhány éve díszítjük, a ráncait támfalakkal láttuk el és most eljött az a pillanat, hogy tovább kell öltöztetni a királynőt, hogy a maga szépségében álljon előttünk.”- hangzott el Kreinbacher Józsefnek,…
Piarista Központ - Budapest
A piarista rend története a Budapesten a 18. század elejéig nyúlik vissza és a ma itt álló épület 1917-ben Hültl Dezső tervei alapján készült el két épületszárnnyal: egy szárny a Szabadsajtó út felé, a másik pedig a Pesti Barnabás utca…
Herendi Porcelánium
A Porcelánium az egyik leghíresebb magyar porcelágyár, az 1826-ban alapított herendi manufaktúra számára épült. Ez az egyetlen porcelángyár ami a rendszerváltás után is magyar kézben maradt. 1993-ban a részvények 75%át a dolgozók vásárolták meg, és elhatározták, hogy közösségi épületet emelnek…