A bazilika belső felújítása - Pannonhalma

A John Pawson vezetésével 2012-ben befejezett belső átalakításával Magyarország egyik legfontosabb műemléképületének új, sok vitát és értelmezést eredményező tere jött létre. Pannonhalma bencés apátságát 996-ban alapították – a történelmi múltú apátság grandiózus épülettömbjének fizikai és szellemi vonzáskörzetében a kortárs építészet kiemelkedő minőségű alkotásait találjuk. Most már belül is.

vezető építész tervező: John Pawson – John Pawson Ltd., London
építész munkatársak: Anna von der Schulenburg, Stefan Dold
felelős tervező: Gunther Zsolt – 3h építésziroda
tervvezetők: Tavaszi Tamás, Pataj Orsolya
liturgikus és teológiai koncepció: Pannonhalmi Főapátság Bazilika-műhely
a tervezés/építés éve: 2007-2010/2011-2012
fotó: © Török Tamás

Az ősi bazilika többször átépült – az 1137-ben már átalakított, majd az 1220-as évek elején gótikus stílusban átépülő templomot írta felül nagy magabiztossággal az 1870-es években Stornó Ferenc, aki Kruesz Krizosztom főapát idején a középkorról alkotott idea-kép mentén, purista műemlékvédelmi szemlélettel formálta át a térbelsőt, több helyen jelentős bontásokkal és átépítésekkel. Míg a 19. század első harmadáig lezáruló építkezések művészeti megítélése egyértelműen pozitív, a Stornó-féle átalakítások már vitát váltottak ki.

A fennállás ezeréves ünnepe időszakában egy új téri szemlélet iránti vágy fogalmazódott meg az alapítók szellemiségét követve – a mai kor igényei szerint új szakrális teret létrehozni, mivel a közösség a bazilika szakrális terének akkori állapotát már nem érezte megfelelőnek lelkisége kifejeződésére. A katolikus egyházon belül a szakrális tér értelmezése ma egy új fogalommal jellemezhető: a „communio tér” szemlélettel, mely (újra) asztalközösségként szemléli a liturgia terét.

Nem véletlen tehát a pannonhalmi változtatási igény – de pontos meghatározása alapos feltárást igényelt. Várszegi Asztrik főapát 2003-ban életre hívta a Bazilika Műhelyt, melynek feladata e bizonytalanság feloldása, a teológiai magyarázatból kiinduló átalakítás alapjainak megteremtése volt. Dialógus indult több médiumon keresztül is.

Egyértelművé vált a közösség számára, hogy az akkori fizikai tér (az évszázadok alatt felhalmozott-beillesztett tárgy-elemekkel) nem egyeztethető össze egyszerűséget és tisztaságot kívánó térszemléletükkel. A sokak által felkapott és különböző kontextusokban meglebegtetett szókapcsolat, mely „történeti bútorraktárként” aposztrofálta a legrangosabb nemzeti emlékhelyként számon tartott bazilika liturgikus terét, rögtön ellentábort generált művészetféltő körökben.

A szerzetesközösség (miután Peter Zumthor elfoglaltságra hivatkozva nem vállalta a tervezési feladatot) egy angol építészt kért fel a tervek elkészítésére. Akkoriban fejezték be John Pawson tervei alapján Csehországban egy trappista szerzetesi monostor építkezését, melynek esztétikai dimenzióiban megtalálni vélték a pannonhalmiak saját elképzeléseiket. Végülis az önrendelkezés jogát szem előtt tartva, többszörös egyeztetés után a terv átment az engedélyeztetési folyamatokon, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ekként talán utoljára leírva) jóváhagyásával megindultak az átalakítási munkák.

Az elmozdított tárgy-elemek vizuális összetettségét felváltotta az egyértelmű elemekre koncentráló olvasat. A tér hossztengelyét hangsúlyozva a nyugati torony alatt kapott helyet a keresztelőkút. A hívek által használható, lerövidült templomtér padozata a lépcsőkkel magasabban elhelyezkedő plánum felé emelkedik. A kibővített szerzetesi karzat stallumai között két fókuszpont: a hívekhez közelebb álló oltárasztal és a keleten pozicionált ambó. Komplexitásában egységes communio-tér, ahol a szóban és testben megvalósuló ige a közösség sűrűsödő középpontját teremti meg. Keleten a magasra kiemelt cibóriumos oltártér zárja a térsort, tabernákulumként szolgálva a liturgikus teret – alatta az altemplom a szent ereklyékkel.

A tér tiszta képlete nyílt átlátható térsor: a keresztség felvételétől az elmúlásig. Elemeit az ónix nemes anyagával hangsúlyozzák a tervezők. Legmarkánsabb megjelenése természetszerűleg az oltár monolitikus tömbjének van. Ez a tér legsűrűbb pontja – liturgikus és építészeti értelemben is. A nyugati kapu és a keleti térfal üvegablakaiba ónix táblák kerültek. A fény áttör az anyagon, misztérium-hatása felemelő – ezek a tér legkönnyebb pontjai. A Szent Márton ablakot felváltó hatalmas körablakot (lencseszerű csiszolásának köszönhetően) a középpont felé egyre markánsabban világítja át a természetes fény.

Az archaikus térhatároló szerkezetekre alapozó koncepció installáció-szemléletből táplálkozik – amit tökéletesen teljesítenek az újonnan létrejött tárgyak: a liturgikus térelemek mellett a tömör diófából mesteri minimalista illesztésekkel képzett stallumok, padok és mobilia-székek, a sekrestyék térbútorai, a finom absztrakcióval létrehozott gyönyörű álló lámpatestek a főhajóban és variációs megjelenésük függő világítótestekként a mellékhajókban. De a tér-tisztításnak áldozatul esett a térhatárolásként ugyancsak jelentős padozat. A kézi megmunkálással pattintott szélű eredeti solnhofeni kövek tradicionális megjelenését kiváltja a precíz vágással, elegáns illesztési rajzolattal rakott süttői mészkőburkolat.

(Vukoszávlyev Zorán írásának rövidített változata: régi-új MÉ, 2012/3)

2015-ös kiegészítés: A szentély 19. századi baldachinját a szerzetesek szerették volna eltávolítani, amibe a Műemlék-felügyelet nem egyezett bele (Metszet 2012/6, 16. oldal), ezt végül 2015-ben sikerült megvalósítani (ld. 4. kép - forrás: a Bencés Gimnázium facebook-oldala).