Szent János Görögkatolikus Templom - Kazincbarcika

A Szent János apostol és evangélista görög katolikus templom Kazincbarcika város központjában található. A monumentális lakótelep magját alkotó széles parksáv közepén, a kórház, a városháza, művelődési ház és a gimnázium közötti területen helyezkedik el.

  • felelős tervező: Balázs Mihály  -  Török és Balázs Építész Műterem
  • tervezés/építés éve: 1991/1995
  • fotó: © Bujnovszky Tamás

A beépítés a panel sávházaktól elhúzódva az emberibb léptékű bányász-házak felé fordul: erről nyílik a fő megközelítés, a nyugati bejárat, az apszis pedig a szigorúan keletelt rendszer részeként a panelek irányába néz. Innen, a parkot a panelek irányából átszelő gyalogút felől, keletről is megérkezhetünk, az oltár mellett is nyílik egy bejárat. A főút mentén elhelyezett templomtömeg mögé a telektest hátsó részére tervezték a parókiát, mely az anyagi lehetőségek miatt nem épült meg.

A két átellenes bejárat által sajátos helyzet jön létre – tereik egy közös oldalhajó/előcsarnok-szárnyban egyesülnek a templomhajó déli oldala mentén. A templom tere maga kör alaprajzra épül, a hívők terét szabályos alaprajzú henger alkotja, tetőzetében a körbe rajzolható négyzetre, mint kiváltó gerendákra szerkesztett, nyolcszögletű, tamburos kupola záródással. E templomtérhez a négyzet egyik oldalára illesztett ikonosztáz kapcsolja hozzá, választja le a keletelt szentélyt. A sekrestye önálló bejáratát az eredeti tervek szerint fedett út kapcsolta volna a parókiához.

Az épület első ránézésre kaotikusnak tűnő tömegalakításával, a tornyok és centrális tömegek áthatásaival is a bizánci jellegre, az additív szerkesztésmódra törekszik. Ugyanezt a célt szolgálják az alkalmazott anyagok és formák is, az égetett agyag tégla, a cserép, kiegészítve a kupola faszerkezetével és vörösréz lemez borításával, a lőrésszerű ablakok. A görög-katolikus hagyományok szimbólumrendszereinek megértésével válnak világosabbá, átláthatóbbá az alkotás egymásra épülő rétegei, melyek közt az aszimmetria finom egyensúlya teremt harmóniát.

Az anyagot gyűjtötte: Macsuga Eszter

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Adatok:

  • megbízó: Kazincbarcikai Görögkatolikus Egyház;