Szent Imre Plébániatemplom - Sopron

A Szent Imre plébániatemplom Sopron északkeleti részén, lakótelepi szövetbe illesztve helyezkedik el. A Győri Püspökség 1993-ban hirdetett meghívásos tervpályázatot, melyet Fejérdy Tamás és Fejérdy Péter nyert meg; harmonikus anyaghasználatának, jó arányainak valamint a centrális és hosszházas elrendezést bátran ötvöző szerkesztésmódjának köszönhetően. A továbbtervezés Balázs Mihály vezetésével folytatódott, a végleges épület mesterük, Török Ferenc templomépítészeti hagyományait is tükrözi (a terv alakulása itt!).

A tömegformálás additív jellegű, három fő egység - templom, harangtorony és közösségi ház - képezi az épület vázát, melyek formálása, anyaghasználata differenciált, ugyanakkor az átjárás, feltárás közöttük biztosított. A dinamikus torony jelképszerűen hat távolabbi szemlélés esetén, mellette diszkréten húzódik meg a racionális elrendezésű, hivatali funkciókat, szállásokat és rendezvényteret magába foglaló közösségi ház. Az elliptikus templomtér linearitását nyeregtető hangsúlyozza. Számos elem, például a háromhajós kialakítás, a pontosan keletre tájolt apszis, az empórium, valamint az erődtemplomokat idéző tömör falfelületet megbontó bélletes kapuzat is az ókeresztény szakrális építészetet idézi.

A részletek kialakítása a szűkös anyagi keretek ellenére is gondos, a külső terek burkolata kő, tégla, a tetőszerkezet titáncink fémlemezfedést kapott. A Belső terek nútolt deszka, valamint eternit lemezburkolatúak. A Somogyi-Soma László által tervezett, lépcsős emelvényen álló oltárkompozíció a tér meghatározó eleme. A főhajó felülvilágítói biztosítják a kellő fényt, így lehetővé téve homogén határoló falak kialakítását, az apszist súroló déli fény pedig szimbolikus jelentéstartammal bír.

az anyagot összeállította: Nagy Norbert

Publikációk:

Díj:

Adatok: