Vízi-rendőrség és Vízibusz-megálló - Budapest

A Lágymányosi öböl környékét az 1838-as nagy árvíz után kezdték el átalakítani. Először a Gellért-hegytől délre építettek töltéspartot, ezzel kihasítva a Lágymányosi tó öblét a tölcsérszerűen kiszélesedő Dunából. 1870-ben készült el az úgynevezett Kopaszi párhuzammű, majd az északi vonal mentén elkezdődtek a feltöltések, és fokozatosan kialakult a mai állapot.

2004-ben Kopaszi gát térségének tulajdonosa nagyszabású ingatlanfejlesztésbe kezdett a területen. 2006-ban a XI. kerületi Önkormányzattal közösen írt ki országos, nyílt építészeti ötletpályázatot. Ennek eredményeképpen nyerte el a megbízást a T2a építész iroda Turányi Gábor vezetésével. Megbízást kaptak a tervpályázaton kiemelt megvételt nyert pályázat szerzői, Váncza László és Szécsi Zoltán is a vízirendőrség épületének tervezésére. A beruházás jellegéből és léptékéből adódóan fontos szerepet kapott a tervezésben terület rendezéséért felelős Garten Stúdió Kft. is.


Nagyobb térképre váltás

A beépítés első ütemében így 15 új épület valósult meg a Kopaszi gát majd egy kilométer hosszú keskeny félszigetén. A területre érkezve elsőként a vízirendőrség és vízibusz-megálló épületét látjuk meg. Ez egy elnyújtott téglaalap alaprajzra szerveződik. A kétszintes épület külső határolását egy nyersbeton héj határozza meg. A beltéri funkciók pavilonja a héj alatt helyezkedik el. Ez egy szerelt szerkezet nagyméretű önhordó üvegszerkezetekkel és körtefa burkolattal.

A szerző építészek az épület tervezéséért 2007-ben Pro Architectura Újbuda díjat vehettek át.

Az anyagot gyűjtötte: Klenk Blanka

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

Adatok:

  • Megrendelő/építtető: Öböl XI. Kft.
  • Alapterület: 30885 m2 (beruházás része)