Riverpark Irodaház - Budapest

A RiverPark irodaház egy Közraktár utcai foghíjbeépítés eredménye, közvetlen környezetében a Köz-raktár utca 30. számon álló, Györgyi Dénes tervei alapján 1917-20 között felépült (egykori Hangya szövetkezeti székház, később ÁFOR illetve MOL székház), fővárosi védettségű épületnek. Az új irodaház tervezése és a meglévő épület felújítása egy időben zajlott, a beépítésnél tehát hangsúlyos volt az illeszkedés kérdése, egyrészt a meglévő műemlékhez, másrészt a Duna parti látványhoz.

A RiverPark irodák tehát két épületből álló irodaház együttes, amely összesen 9480 m2 bérelhető területet kínál: a Közraktár utca 30. alatti K30 épület a felújítását követően nyújt első osztályú iroda-tereket; a Közraktár utca 32. szám alatt egy új építésű épületrész áll rendelkezésre. Az új épület alatt háromszintes mélygarázs épült, helyet adva a parkolás mellett a gépészetnek is.

Az új épület homlokzati kialakítása neutrális, megtalálva a kapcsolódási pontokat a 30. és 34. számú épülettel. A magasságkülönbséget lépcsőztetéssel oldották meg, vagyis az új épület „párkányvonala” igazodik a Györgyi Dénes-féle épület párkányához, de a 34. sz. épület tömeg és tetőarányát is figyelembe vették. Az új homlokzat szerkesztése egyszerű, homogén. Függőleges osztása szabályos, követve a Györgyi Dénes-féle épület struktúráját, sűrű ablakosztása pedig a 34. sz. épületet idézi. Az ablakokat a fal belső síkjára helyezték, így nyerve izgalmas plasztikai játékot a felületnek. A homlokzat homogenitását apró aszimmetrikus szerkesztések, hátrahúzások teszik izgalmassá. Az új rész monolit vasbeton vázas szerkezetű, tetőfedése fémburkolatú, homlokzata homokkő burkolatú.

A Hangya székház főhomlokzatának felújításakor törekedtek az eredeti anyagok és részletek megtartására. A kapukeretek, a kő lábazat, a kovácsoltvas rácskapuk megmaradó elemek, a toldott-foldott tetőhéjalást rekonstruálva, eternit-pala újrafedést terveztek, szürke színben.

Az anyagot gyűjtötte: Rainer Anna

Publikációk:

internetes:

nyomtatott:

  • Vikár András: Megújulás és újjászületés - in: Alaprajz 2010/01, 18-27.o.

Díj:

Adatok: