Evangélikus gimnázium - Aszód

Az aszódi gimnázium épületegyüttese Nagy Tamás legnagyszabásúbb munkája, a hazai téglaépítészet kiemelkedő példája.

Aszód az evangélikus egyház egyik szellemi központja volt. Gimnáziumát a háború után államosították, ám az 1989-es rendszerváltást követően a többszörösen átalakított és tönkretett épületet az egyház nem kérte vissza, hanem a kárpótlásból kifizetett pénzből új gimnáziumot épített.

A város feletti magaslaton, egy barokk templom szomszédságában, többlakásos új lakóházak háttere előtt épült fel a háromszögletű, zárt udvar köré szervezett együttes. A háromszög nem a telek formájából következik, hanem szimbolikus forma, melyet a tervező feloldott a geometrikus szerkesztés szigora alól. A kifelé zárt, befelé nyitott körítőfalak hol egyenes, hol íves alaprajzra szerkesztettek, a belsőt hozzáépített formák – mint például a már említett henger formájú könyvtár – oldják festőien. A főbejárat az íves alaprajzú tömeg egyenes vonalú metszéséből adódó felületbe faragott, a külső tömeg formái nem addícióval, hanem a téglából falazott tömeg megmunkálásából jönnek létre. Mint Brancusi szobrai, az aszódi gimnázium is egyetlen anyagból létrehozott plasztikának tűnik. Miközben él a szerkesztés geometriai ellentmondásaiból adódó formálás lehetőségeivel, a belső terek formálásakor inkább a falazat dekorativitására épít és mindig a belső udvar, a centrum látványával keresi a kapcsolatot. (Masznyik Csaba)

Publikációk:

Adatok:

  • megbízó: Magyar Evangélikus Egyház
  • alapterület: 8100 m2