Baranya Megyei Bíróság – Pécsi Ítélőtábla

„Színpad” és „gyár”. Vagyis az attraktív tér és az azt kiszolgáló tér. Így kapcsolódik egymáshoz a Baranya Megyei Bíróság új épületrésze a 70-es években épült 11 szintes irodaházhoz (tervező: Köves Emil), melynek felújítása szintén Koller Józsefhez köthető.

A területet a korábbi várostervezők egyfajta fórumnak álmodták meg, de ebből csak nagyon kevés valósult meg. Kezdeményező gesztusként ezt a funkciót hivatott visszaadni a kihalt, parkolásra használt térnek a bíróság új épülete, mely két nagyméretű tárgyalót és bírói szobákat foglalja magába.


Nagyobb térképre váltás

Az épület szoborszerű tömegét négy egymástól kis szögben elmozdított kubus adja. A szerkezet monolit vasbeton, melyet mindenhol fűrészelt Kanfanar kőburkolat takar. A keleti végfalra úgynevezett „bányaszél” kőlapok kerültek, melyek plasztikus felületükkel természetességet kölcsönöznek az egyébként üres homlokzatnak. A látvány nagyon hasonlít egy egymásra torlódott kövekből emelkedő sziklafal képéhez. Az esztétikus tömegformálás negatívumaként azért megemlíthető, hogy a tömeg egyáltalán nem, vagy csak részben követi a belső funkciót.

A homlokzatok megjelenése minden oldalról egyenértékű, így lehetőség van a jövőben városi terekkel, parkokkal körülvenni az épületet. A megvilágítás nagy részét a tetőn szabálytalan ritmusban elhelyezett felülvilágítók adják, de az északi és a nyugati oldalon tetőre is átforduló rések biztosítanak lehetőséget a kilátásra a reprezentatív közlekedőterekből. A közlekedés akadálymentességét rámpák segítik. A tárgyalótermek közel szimmetrikus terei ünnepélyesek, megfelelő környezetet nyújtanak egy bírósági per lebonyolításához. A belső tereket egyszerű, fehérre vakolt falak határolják. A berendezési tárgyak egyszerűek, barátságosak, illenek az épület egyéniségéhez. A mesterséges megvilágítás mindenhol az egyenletességre törekszik, ezért az úgynevezett fóliavilágítást alkalmazták.

Az anyagot gyűjtötte: Szepesi Róbert

Publikációk:

Internetes:

Adatok:

  • Megrendelő/építtető: Baranya Megyei Bíróság
  • Alapterület összesen: 950 m2