BSR Center - Budapest

Az irodaház barnamezős területen, a Váci úton létesült 2010-ben a BSR és a GLL Found befektetési alapnak köszönhetően. A tervezési feladatokat Stúdió'100 Kft. vezető tervezője, Szász László látta el.  A megrendelői szándék alapján több mint 22000 m2 „A” kategóriás bériroda létesült, melynek legfőbb különlegessége, hogy az építését és a tömbök kialakítását 4 ütemben tervezték, ennek megfelelően 4 egymástól független kubus épült meg, saját bejárattal, recepcióval és lépcsőházzal. A 7 szintes épület irodaterei rendkívül flexibilisen oszthatók a bérlők elképzelési alapján.

Az létesítmény karakterét nagyban meghatározza homlokzati megjelenése és tömegalakítása - a téglaburkolat használata utalás a hely múltjára. A területen a század elejétől a téglaépítésű PERION akkumulátorgyár működött évtizedeken keresztül. A hely szellemének visszaidézéséhez hozzátartozik a régi telekosztás megtartása, amely lehetőséget biztosított az épülettömegek függőleges mozgatására. A környéken megvalósult beruházásokból tanulva a tervezők elvetették az óvatoskodó, finomkodó gesztusokat, így azt az építészeti állítást fogalmazták meg, hogy nagy, egységességükben is mozgalmas homlokzatú kubusokat alkalmaznak. Ennek köszönhetően – nem véletlenül - erős indusztriális érzete lehet a látogatóknak, amitől nem szegényes lett az épület, sokkal inkább elegáns és tiszta rendszerű munkahely született.

A felületeken háromfajta burkolatot használtak: a főhomlokzatokon keretszerű téglaburkolat egyesíti a tömböket, az árnyékolást a téglával azonos színű, kerámia jellegű bevonattal ellátott alumínium lamellák biztosítják, melyek az egységes megjelenést erősítik.; a belső homlokzatok a gazdaságosság jegyében egyszerű fehér dryvit vakolatot kaptak. A reprezentatív aulák mészkő és márvány elemekkel díszítettek az érkezés ünnepélyességének megteremtése érdekében.

Az anyagot gyűjtötte: Nagy Bianka

Publikációk:

internetes:

Adatok:

  • Megrendelő/építtető: BSR és a GLL Found
  • Alapterület: 25000 m2