Városi Sportcsarnok - Csenger

1988-ban indult az akkor még 7000 lelkes falu (ma város) belső, központi részének rekonstrukciója - a hazai organikus építészet első, akkor legnagyobb városléptékű beavatkozása. A munka átfogó, komplex kutatással indult; a tervezők célja „az elhasználódott, igénytelen geometriai központ” valódi településközponttá fejlesztése.

  • vezető tervező: Vincze László - Makona Kft.
    tartószerkezeti tervező: Mertha Gusztáv
  • a tervezés/építés éve: 1989/1992
  • fotó: © Vincze László, © MAKONA

Olyan oktatási együttest fogalmaztak meg, ami figyelembe kívánta venni a vonzáskörzet új igényeit az új és a kibővítésre szánt épületek létrehozásakor. 1989-1995 között valósult meg az első nagyobb ütem, a tervezési munkát a Makona irányította: a közösen megfogalmazott beépítési terv után az egyes épületeket az akkor fiatal, pályakezdő építészek önállóan tervezték meg, erős karakterbéli különbségekkel.

A Vincze László által tervezett középületek, a sportcsarnok és az étterem nyerstéglát használ külső burkolatként, ami teljesen idegen a szatmári területtől – ahogy idegen az épületek léptéke is. A sportcsarnok nem csupán tornaterem, de városi rendezvények, koncertek, farsangok helye is.

"A hajó az egyik analógia. A hajó és a csónak, ami templomhajó, úszóhajó, felfordított bárka stb. Számomra maga a hajó szerkezete a legfantasztikusabb ácsszerkezet, ami létezik." (Vincze László - Vallomások)

A központi csarnokrész érdekes, könnyített gerincű rétegelt-ragasztott fatartószerkezettel készült, Mertha Gusztáv statikai tervei alapján.

(Vincze László szövege alapján - Vallomások, 2000)

Publikációk:

nyomtatott

internet:

Adatok: